2017.05.12.
Tájcsi

Valahol mindig is érdeklődve figyeltem a tájcsisokat, hogy u de fura, mennyire nem nekem való ez a mozgás… hahaha… tényleg nem az….
az én pörgős, lendületemhez max. a dinamikus jóga lassulása passzol, de vagy mozgok, vagy pihizek, a csiga-stílus talán 40 év múlva…
persze ismerem a filozófiáját, szimpatizálok is vele, de akkor is… egyszerre lazulok és koncentrálok pl. mandalafestés közben, vagy mosogatás közben…
de nem egy koreografált, lassított bunyó közben…. az valahogy nem én vagyok…

na de!!! mindezek ellenére már több, mint egy hónapja beköszöntött életembe a tájcsi-korszak… minden áldott nap, naponta többször is tájcsizok…
na nem a klasszikus értelemben, nem harcolok továbbra sem... :D
tehát az én napi tájcsi gyakorlatom abban merül ki, hogy a szemétlapátra varázsoljam, és a szemetesbe libbentsem a SZŐRT….



hát igen…. elromlott a porszívó.. ez a helyzet… és az, hogy van két állat a lakásban… tavasz, vedlés…
aki ismer, tudja, hogy nem kamuzok, amit a fotón láttok, az egyetlen napi szőr-termés, és nem az egész lakásban ám, hanem csak az egyik szobából begyűjtve…

minden nap, minden nap lassan, elmélyülten koncentrálva, egyenletes, lassú légzés közben, egyetlen gyors mozdulat nélkül felpartvisolom a kecót…
egy hirtelen mozdulat, és sutty…. hömpölyög, száll, úszik, libeg, ismét szerteszéjjel a pihepamacs… halványabban, sötétebben, tömegétől függő tónusértékben lehumbalázik a szemetesről, rátapad a partvisra, de neeeem marad ám ott… hol ott van, hol kitudja merre szállt… lassan állok fel, lassú lépésekkel haladok, ha ideges vagyok, hogy bakker haladnék már azért, az hehehe…. szemüveget persze nem szabad felvenni közben, mert az nagyon frusztráló….

eszembe jutott erről a kényszerített lassú mozgásról Pincike… a tüdeje vitte el, és Ő mesélte halkan, hogy mennyire sok idejét veszi el a legegyszerűbb feladat is, milyen sokára ér oda valahova, milyen kevés dolgot tud csinálni ezzel a tempóval, és hogy ehhez a lelassuláshoz nem könnyű hozzászoknia… nem panaszként mondta... kis csodálkozó mosollyal az arcán, csak úgy elmesélte, és közben olyan gyönyörű, tiszta szemekkel nézett rám…
nos, bár ezt a porszívótlan szitut eddig is inkább egy tanító helyzetnek fogtam fel, de most, hogy beugrott Éva lassulása, háát…


előkeresve egyik tanulmányát, amiben különösen örömét lelte, küldve emlékének egy szeretetteljes köszöntést,
hálával telve, nyugodtan, majdnem örömtelin kocogtatom bele a szemetesbe a lapát tartalmát, és utána már olyan kirobbanó, friss, tavaszi lendülettel … öööö… készítek egy kávét... 
kortyolgatom, újrarendezem a világhoz való hozzáállásom...
vagyis nem rendezésre szorul, csak megerősítésre... :)
Szép Napot! :)

 

Oldal: Tájcsi
Egy kvantummechanikus küzdelmei - © 2008 - 2024 - lujzazen.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat