2015.09.21. Pálcikás kísérlet

vízórát cserélnek a házban… most reggel nyolc van, gondolom míg ideérnek kiolvasok egy könyvet, könyvtárat lehet… ezzel okosan előrevetítem, hogy valóban csak délután kerüljek sorra… na jó, legközelebb kitalálok valamit, hogy miért kezdjék az ötödiken…
nos várakozás közben azon filóztam, hogy amit érzek, vagy hiszek, azt magamtól is úgy érezném, gondolnám, vagy csak olyan túl sokszor hallottam kívülről?
itt van az a világhírű kísérlet, amelyben felállítottak egymás mellé két pálcát, egy hosszabbat és egy rövidebbet, majd kétszáz emberrel megbeszélték, hogy ha megkérdezik őket, akkor azt fogják válaszolni, hogy ezek egyforma hosszúak… száz embert nem avattak be, ám miután kétszázszor elhangzott előttük, hogy egyforma, egyforma, egyforma, soha nem ment hatvan százalék alá azoknak a száma, akik bár a saját szemükkel látták, hogy az egyik pálca hosszabb, mint a másik, mégis azt felelték, hogy azok egyformák… soha…
negyven százaléknál többen soha nem álltak ki az igaznak tartott véleményük mellett…
na ez már milyen? nem nagyon gáz? szerintem az…



mert a gondolkodás, -nem elmebetegek, hanem átlagosan normális’ emberek esetében- az igazságra irányul... egy olyan szellemi munka, amely valamiről az igazat akarja megtudni… hogy alapvetően az milyen…
tehát nem bevesz mindenhonnan terjedő kész maszlagot, hanem informálódik a témában, minél mélyebbre hatol a dologba, egyre több részletet tud meg róla…
egy normális ember elfogulatlanul megvizsgálja az érem mindkét oldalát, sőt, mind a száz oldalát, mielőtt véleményt alkot…
ez így van.... ez így van...
na de vannak a tettek, a viselkedés…  na ilyenkor már az átlagosan normális emberek esetében sem számít az igazság… láthatjuk a történelemben, láthatjuk napjainkba, láthatjuk a kísérletekben…
a viselkedést a tömeghangulat, a csordaszellem irányítja… vagy az olyan ember, akinek félünk ellentmondani…
nem merünk szembemenni a tömeggel, nem merünk ellentmondani egy tekintélyes személynek… akkor már nem számít, hogy igazságosnak, vagy igaznak gondoljuk azt a valamit, csak engedünk a tekintélynek, sodródunk a tömeggel… konformista nyomás… nagyon vacak dolog… siralmas, de kísérletek bizonyítják, hogy ez így van…
Régi de jó film... Amikor a farok csóválja a kutyát... ugye mindenki látta?
csak eddig volt így... eztán mindenki a 40%-ba fog tartozni...
ez így van... ez így van...

ez ugyan kicsit más, de azért idetartozó tegnapi sztori: jaj, szívszorító poszt, elveszett egy cuki kisgyerek… úúú mondom, de sz..r… rákattintok, hát még aznap délután meglett a kiskrampó, de még májusban... hála jó égnek, de ugye akkor mit stresszeljem magam?
a több megbízható forrás az alap… hát nem osztok valamit csak úgy, hm?
inkább maradok a könyvnél…
asszongya, hogy ha egy embert szeretnék megismerni úgy igazán, akkor pl. egy mélylélektani elemzéssel többet tudok meg róla, mint egy felszínes ismeretség alapján… és ez testi vonatkozásban is így van… ha csak látom a külsejét, az kevesebb, mintha ismerem a töréseit, betegségeit, röntgenképét, vérképét…
kívülről pompásan felismerem, hogy ki kicsoda… Gyuszika, Pista és a Jolán.. nincs gond… de ha egy asztalra kitennék az agyukat? szívüket?
hát honnan tudjam melyik a Pistikéé? melyik a Jolán?
És ahogy megyek lefelé, az atomok, az elemi részecskék világa felé, egyre kevesebb az esélyem, hogy felismerjek egy embert, bármilyen jól ismerem a külsejét, a személyiségét… egyre inkább csak olyat látok, ami minden emberben azonos…
hát akkor jobban megismerem ha mélyebbre megyek? ha lelkileg megyek mélyebbre, akkor eljutok a kollektív tudattalanhoz, ami mindenkiben azonos… ott már semmi személyes nincsen…
akkor hogy ismerek meg igazán egy embert? a teste, mozgása, szavai, viselkedése alapján? akkor ugye ne akarjam még mélyebben megismerni? vagy akkor ismerem csak meg igazán, ha eljutok nála addig, ami mindenkiben közös, ami általánosan emberi?
ez a könyv csupa elmélkedés, agyalás…  igaz a jobbik fajtából, mert gondolatébresztő kérdéseket feszeget, ami kapcsán talán a tettek mezejére lép valaki…
trillárom.. még csak negyed három, és megjöttek a vízszerelők…
magas, fiatal legények… miért is duzzognék?



Elég az agyalós könyvekből, sutty, kettesben keresztül a budai útjavításokon, alig 30 km hosszan csak... de ma van a béke világnapja...
vár a kedvenc fám... :)

 

 

Oldal: Pálcikás kísérlet
Egy kvantummechanikus küzdelmei - © 2008 - 2024 - lujzazen.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat